szép és nehéz ::: Sümegi Attila jegyzetei

Szeptember 20-án Pesten jártam, találkoztam az Írókör tagjaival. Nem régen bővültünk három személlyel, gondoltam, megismerkedem velük is, ne csak mailben tartsuk a kapcsolatot. Sajnos csak egyikük jött el, Medve, akiről sok minden kiderült, de a legjobb az volt, hogy a régi tagokról is sikerült olyan dolgokat megtudnom, amiket eddig nem tudtam. Na, persze, ez nem meglepő, hiszen őket se ismerem olyan régóta.

Beszélgettünk arról, ki miért kezdett el írni, aztán szó esett könyvekről, egy picit a jövőről is. Finomakat ettünk, egyszóval kellemesen eltelt a délután. Hazafelé már állt a bál a városban, a Blaha Lujza metróállomásán rohamrendőrök felügyelték a rendet, a metró pedig meg sem állt a Kossuth téren. Azért hazaértem időben

Közben kiderült, hogy a Cherubionnál két novellával fogok megjelenni, méghozzá álnéven. Sejtettem, hogy egyszer eljön a pillanat, és nevet kell választanom, úgyhogy volt már egy a tarsolyomban (egyébként, ahol lehet, Sümegi Attila maradok). Szóval a nevem ezentúl…

Acélbetűkkel, körülöttük ezüstfényű villámok:

DIRK DIGGLER!

Ja nem… az egy másik történet… Szóval Quintus Moreno leszek. Miért ez? Mert benne van az a két kultúra, amelyet nagyon kedvelek: a római és a spanyol/dél-amerikai. Más oka nincs. Meg szerintem jól hangzik

Az AVANA Egyesület Arcképcsarnokában is megjelenek egy szemetes novellával, mármint a téma a szemét.

Újabb pályázatok tűntek fel, én meg gondolkodhatom, hogy írjak-e rájuk, vagy foglalkozzam a regényemmel, amiből még kb. egy fejezet hiányzik. Majd kiderül, mihez lesz kedvem és/vagy időm.

Hogy jön össze ez a kettő? Nyaralni voltam Spanyolországban - kocsival (szerencsére nem én vezettem), így tudtam olvasni az út során. Valamilyen belső hang hatására újra a kezembe vettem Asimov Alapítványát, talán azért, mert azt hallottam, hogy meg fogják filmesíteni. Csak azt nem tudom, hogyan.

Mintha kis novellákból állna, ami nem tesz jót egy forgatókönyvnek. Mindenesetre, mint könyv, jobban tetszett, mint amikor először olvastam. Talán azért, mert most jóval érettebb vagyok, mint tizenöt évvel ezelőtt. Akkoriban hiányoltam belőle a csihipuhit.

A tengerpart arra is jó volt, hogy egy kicsit távol maradjak a billentyűzettől, és így hagyhattam, hogy a gondolataim elkalandozzanak. Születtek is ötleteim, de hogy mit valósítok meg belőlük, azt még nem tudom. De vannak újra kiinduló pontjaim… és mind sci-fi.

Ez azért érdekes, mert alapvetően fantasy-t szeretek (szerettem) írni. Változnak az idők? Vagy csak én? Vagy ez csak olyan, így alakult dolog?

Majd kiderül…