Nemrégiben befejeztem Jack Ketchum: A szomszéd lány c. könyvét. Kellett pár nap, míg rendszerezni tudtam a regénnyel kapcsolatos élményeimet.
Először is: durva, másodszor: durva, harmadszor: őszinte. Az író nem egy preverz állat, öncélú szadista vagy ilyesmi. A könyvet szépen felépítette, emiatt nem tudjuk lerakni. A stílusa szerintem meglehetősen Kinges, csak nem csapong annyit. Csak a lényeg, az is egyszerűen. Egy dolog nem tetszett annyira: a szinte öt oldalanként visszaköszönő írói kiszólás, hogy figyelj olvasó, mert ami most jön, az keményebb lesz, mint ami eddig volt. Ez szerintem hatásvadászat. Persze működik 
Szóval nehéz letenni. Az elején a gyermeki gondolkodás megragadó: saját gyerekkorom élményei elevenedtek meg bennem. Aztán azért olvassa tovább az ember, mert kíváncsi a szörnyűségekre. Úgy éreztem magam, mint a regény főhőse (E/1-ben írt mű), aki csak áll, és néz. Mert nem tehet mást.
A történet alapjai valóságos eseményeken nyugszanak. Sajnos túl sok ilyen hír kering manapság is. Családon belüli erőszak, bezárt lányok, őrült szülők, nevelőszülők. Akár a szomszédomban is. Vagy a tiédben. Borzalmas.
Persze elsősorban a pszichológiájára voltam kíváncsi, de sajnos abból keveset kapunk. Ketchum csak sejteti a motivációt, teljesen nem tárja fel, de talán ennyi bőven elég. Talán ennél jobban nem szabad belelátni bizonyos elmékbe.
Szóval a regény sokkolt, bár a vége durván amerikai lett, aminek nem örültem, de így is zúzott. Komolyan mondom, megviselt, ahogy az Amerikai Pszicho néhány jelenete, csak ez sokkal intenzívebb. Itt nincs csillogás.
Tanultam egy kis fokozatos feszültségkeltést megint, és hóteccerű leírásokat. Már csak ezér is megérte elolvasni.
De nem ajánlom senkinek.
