szép és nehéz ::: Sümegi Attila jegyzetei

Újabb várva várt mozit szeretnék ajánlani, ez pedig nem más, mint a Solomon Kane.

Feltételezem, fantasy berkekben járatos embereknek ismerősen cseng a név, akinek meg mégsem, annak elmondom, hogy Conan és Vörös Szonja mellett ez a harmadik főhőse a Robert E. Howard novelláknak.

Kane  egy mogorva, kalapos puritán, akit csak egy dolog érdekel: szétrúgni a sátán követőinek seggét. És teszi mindezt rapírral, tőrrel és pisztollyal a XVI. században.

Magyarországon két novelláskötet is jelent meg a történeteiről, az egyik a Cherubion kiadótól Koponyák Holdja címmel, a másik pedig a Tuan kiadótól Solomon Kane történetei címmel.

Most, 2009 decemberében érkezett el az idő, hogy moziba kerüljön a legenda Főszerepben a Róma c. sorozatban Marcus Antoniust játszó James Purefoy.

Tegnap mutatták be a filmet a Torontói Filmfesztiválon, és egész jó visszhangot kapott. A cikk itt olvasható.

Aki pedig nem szeret olvasni, vagy jobban hisz a szemének, annak itt a trailer!

A karaktert legtöbben Van Helsinghez hasonlítják (mármint külsőre, a film állítólag sokkal jobb lett), a látvány pedig a Gyűrűk Urára hajaz, csak sötétebb és véresebb. ehe ehe Én mindenesetre várom, hátha jó lesz

Update: Ezt most találtam. Egy kis behind the scene stuff.

Megy a rinya.

Olvasok egy csomó blogot, és mindenki megírja, hogy mennyire döglődik meg mennyire nem döglődik az SF itthon, a világon, a galaxisban. Gondoltam, beállok a sorba, és én is megírom a véleményemet.

Kezdem azzal, hogy: leszarom.

Nem a sci-fit, hanem a témát. Nem érdekel, hogy az SF zombi-e vagy sem, hogy aranykorba lépett-e vagy sem (azért ez eléggé két szélsőséges vélemény, nem?). Szerintem az SF olyan, amilyenné az írók és szerkesztők teszik. Ha belterjes, akkor ezért az, ha rossz, akkor rosszat írnak és rosszat adnak ki.

Igen, szeretem egyszerűsíteni a dolgokat, meg fekete-fehérben látni, nekem így befogadható.
Éppen ezért gondolom, hogy részemről azt tudom ehhez hozzátenni, hogy igyekszem jó sztorikat írni. És most itt be kell vallanom, nem akarok SF író lenni.  Szeretek sci-fit olvasni, elismerem a nagy szerzőket, de vért kell izzadnom, hogy SF témákat találjak. Az én agyam nem áll rá erre.

Azért persze írni fogok sci-fit, most is egy regényen dolgozom, de nem lesz hard SF. Nem lesz klasszikus értelemben vett SF.

Lehet, hogy éppen ezért szorul majd egy fiók mélyére.

Ja, és hogy visszakanyarodjak az eredeti témához: akár zombi, akár aranygólem, mindenképpen jót tenne neki, ha többet mozogna! Akát táncolhatna is. És ehhez az kell,  hogy ne a múltba nézzünk - basszus ez aztán a képzavar: Sci-fi írók a múltba néznek… -, és azt lessük, mások mit írtak meg, mások hogyan írták meg. Hanem nézzünk előre, nézzünk a szívünkbe, keressünk új formát az új gondolatoknak. Attól nem kell félni, hogy ugyanazt írjuk meg, amit 30 évvel ezelőtt: a ma emberének mindig aktuális problémái vannak, amit kivetíthet.

És hogy nem lesz olyan, mint Asimov??? Hát persze, hogy nem lesz olyan! Aki klasszikus sci-fit akar olvasni, szedjen le egy poros könyvet a polcáról. A megújulásra képtelen, sótlan olvasók rohasztják meg az egész zsánert (vagy mifenét). Az olyanok, akik egész életükben pörköltet esznek, és ha véletlenül más kerül a tányérjukra, akkor fintorognak.

Szerintem.

Rinya is over.

Nem is olyan régen azzal büszkélkedtem azoknak, akik éppen a tévéműsorokról vitatkoztak, hogy én bizony nem nézek tévét. Mert nem érdekelnek a piti show-k, a bugyuta sorozatok, a szenzációhajhász hírek. A filmek igen, de ha mozizni akarok, belökök egy DVD-t, aztán kész. És különben is, nincs is időm tévézni, van jobb dolgom…

Tegnap elgondolkodtam, hogy oké, nem nézek tévét… de… netezek. És mit csinálok a neten? Hülye jutyúbos videókat nézek, blogokat olvasok, szenzációhajhász híreken nyáladzom, és még egy csomó más baromságot.

Ja, és hogy nincs is erre időm?

:/

Tegnap befejeztem a fantasy regényem első változatát. 475 000 karakter, 53 fejezet, 158 oldal. Ez, gondolom, csökkenni fog, biztosan írtam bele sok marhaságot. Ugyanis sosem olvasom vissza, amit leírok, csak akkor, ha valami miatt nem tudom, mi következik, vagy ha biztos vagyok benne, hogy baromságot írtam.

A címét még nem tudom, sok változat kering a fejemben, de egyik sem tetszik. Ami adná magát, az hülyén hangzik. Nem baj, ezen ráérek még gondolkodni. Most félreteszem az anyagot egy kis időre, hogy úgy tudjam átírni, mintha először találkoznék a szöveggel. Ami persze nem fog menni, de megpróbálom

Közben már az agyam egy új történeten dolgozik. Ez most SF, vagyis olyasféle, egyelőre nem tudom, hogy a vége merre kanyarodjon. Az biztos, hogy lesznek benne földönkívüliek

A hétvégén Olaszországban jártam, Trieszttől nem messze élő barátaink hívtak meg minket lakodalomba. Két évvel ezelőtt ők is részt vettek a mi lagzinkon, akkor megtapasztalhatták, milyen az igazi magyar ereszdelahajamat, most mi voltunk kíváncsiak arra, hogy milyen az igazi, bazi nagy olasz lagzi.

Kezdjük az elejétől. Szlovénián keresztül vitt az utunk, kora hajnalban indultunk, hogy azért meg-megállva lássunk is, ne csak menjünk. Első állomás a predjamai vár volt, ahová a GPS valami miatt egy salakos erdei úton keresztül irányított el minket, aminek folyományaképpen a város kosárlabda pályáján kötöttünk ki.

A várba nem mentünk be, mert súlyos erurókat kellett volna fizetni érte, és különben is, kívülről biztosan szebb
Mint alább láthatjátok, az egész erődítményt egy óriási szikla barlangjába építették. Impozáns.

Miután kigyönyörködtük magunkat, célba vettük a szlovén tengerpartot, egészen pontosan Piran városát. Már a neten kifigyeltük, hogy ez bezony szép lesz. És lám! Szép volt!

Annyira kicsi ez a város, hogy autóval be sem lehet hajtani, és nincs külvárosa. Csak egyetlen gyönyörű, romantikus belvárosból áll, amely apró félszigetre épült. Sziklás tenger öleli körbe, egyik oldalról Olaszország, másik oldalról Horvátország határolja (szinte).

Szűk sikátorok, lépcsők, finom fagyik jellemzik. Az épületek megihlettek, rögtön tudtam, hogy ezt a hangulatot akarom valahogy belecsempészni a regényembe.

Aztán estére Olaszországba értünk, ahol pizza-vacsora fogadott minket. És milyen finom volt! És milyen sok! Ettem, míg bírtam szusszal, ezt nem lehetett kihagyni. Hiába volt tele a gyomrom, ittam rá, és folytattam az evést, mert tudtam, hogy ritkán ehetek ilyen jót! Ettem gombásat, sonkásat, sajtosat, articsókásat meg még valamilyent, amin nem tudom, mi volt…

Szeretem az olasz embereket. Miért? Mert:

- lazák és sportosak
- felhajtják a gallérjukat
- sportcipőt vesznek fel az öltönyhöz
- mutogatnak
- közvetlenek
- mindenki puszilgat és ölelget mindenkit

Egy egész apartmant kaptunk, ott szállásoltak el minket.
Szombat reggel kezdődött az esküvő egy kis előétellel a lányos háznál.

Ezután vonultunk a templomba - mert ugye olaszéknál nincs ám polgári esküvő -, ahol összeadták a párt. A szertartásból egy kukkot se értettem, de azért mosolyogtam.

Délután egy-két óra felé ért a lakodalmas autósereg a tíz kilométerre lévő kastélyba, ahol a lagzi kezdődött egy kis állófogadással, mint amilyen az amcsi filmekben is van. Pálmafák, a kertben kis asztalok, pingvinek mindenfelé, szolgálják fel a finom pezsgőt, borokat és rántott rákokat. Szerencsére tudnak angolul, de azért a vino rossót én is ki tudom mondani.

Hátul medence és zenekar. Pöpec!

Aztán betereltek minket a kastélyba, ahol körasztalok mellett foglaltunk helyet. A gyerekek külön helyre kerültek, ők kaptak üdítőt is, mi csak bort és ásványvizet. Sör nem volt, amit nagyon hiányoltam,  de végül is semmi bajom a borral. Főleg a finom, száraz vörössel.

Az olaszok nem zabálnak. Legalábbis a lakodalmakban. Kicsi az adag, de sok a fogás, és a végére ugyanúgy tele vagy, mint egy magyar buliban, csak nehezebben veszed észre. És a fogások között legalább fél óra eltelik, mialatt nyugodtan lehet táncolni és/vagy inni.

Lássuk az ételeket:

Előétel 1. Padlizsánba tekert sajt és hús, paradicsomos parmezános szósszal.

Előétel 2. Spenóttal töltött tészta sajtmártással és mákkal megszórva.

Főétel 1. Omlós malachús sült burgonyával és vargányával.

Desszert: citromfagyi

Főétel 2. Borjúszelet barnamártással és zöldségkörettel.

Nos, ezután kimentünk a medencéhez, ahol érkeztek a torták. Rengeteg fajta-féle, és mind nagyon-nagyon édes! Szerencsére volt puding is.

Az olaszok sokat énekeltek, árvereztek, de nem vitték túlzásba. Táncoltunk is, igaz, nem sokat. Ők annál inkább. Szerették az összekapaszkodós forgatós táncot, amit én a kacsatáncból ismerek.

Rövidital csak este 8 körül bukkant fel, és persze mi más, mint az olasz pálesz, azaz a grappa. Gyengébb, mint a magyar pálinka, nem is olyan jó.

Este 22-kor véget is ért a lagzi nagy csodálkozásunkra. Mondjuk mivel reggel elkezdődött, rendesen elfáradtunk, és néhány vendég már az alkoholos befolyásoltság alsó határait feszegette.

Alvás.

Vasárnap ebéd után elmentünk Gradoba, ahol jártuk a várost és csobbantunk egyet a tengerben. És persze fagyiztunk. A fagyi az egyik legjobb dolog Itáliában a tészták mellett Belebotlottunk egy helyi rockzenekarba is, meghallgattunk néhány nótát. Egész jók voltak.

Hétfőn hazajöttünk, magunk mögött hagytuk a nyár utolsó cseppjeit. Vagy ez képzavar?

No, mindegy. Nehéz újból visszatérni az ungaréze kerékvágásba ennyi élmény után

Ja, és a lényeg: SF regény ötletem támadt utazás közben. Már ezért is megérte!

Szeretem a retro filmeket.
Főleg ha jól megcsinálják őket. Ezen a linken megnézhetitek a nemsokára mozikba kerülő Black Dynamite c. film előzetesét, amelyontja magából a hetvenes évek fekete életérzését!

Főszerepben Michael Jai White, akit a  Spawn-ból ismerhetünk. Ő követte el a forgatókönyvet is.

Legjobb mondat: “I am smiling…”
A történet az imdb szerint: This is the story of 1970s African-American action legend Black Dynamite. The Man killed his brother, pumped heroin into local orphanages, and flooded the ghetto with adulterated malt liquor. Black Dynamite was the one hero willing to fight The Man all the way from the blood-soaked city streets to the hallowed halls of the Honky House..

Gyönyörű!!!

Amelitől kaptam a stafétát, hogy írjak 5 dolgot, amit szeretek(ne féljetek, nem adom tovább, szorgalmi házifeladat lesz csak).

Nos, nagyon sok dolgot szeretek, vannak köztük olyanok is, amelyekről nem fogok írni

Inkább kevésbé triviális tényeket közlök, tehát nem lesz köztük olyan, hogy szeretem a sci-fit vagy éppen a jó muzsikát. Ellenben szeretem

1. Az étcsokoládét szopogatva

2. Tüsszentés közben befogni az orrom

3.  A paradicsomot majonézzel

4. Egy jó előadás után a hosszú tapsot

5. A tökmagot filmnézés közben

Na, most már mindent tudtok!

Kánai András blogján az Új Galaxis 14-ről ír, köztük az Animus c. novellámat is véleményezte.

És mi a tanulság? Az ötlet nem sztori. A háttér nem sztori. A sztorinak látszó tárgyak nem sztorik. A sztori a konfliktusból jön, ami a karakterből származik, és nem az ötletből.Éppen azt tervezem, hogy befejezem a novellát végre: készül Corpus címmel a folytatás, amely önálló novellaként is olvasható lesz.

Reményeim szerint.

Itt van az ősz, itt van újra.

Nem sok minden változott a házunk táján, mivel egész nyáron melóztam - kisebb kirándulás és tábor megszakításokkal -, és most is húzom az igát.

Ha tehetem, írok. Már csak 5-6 fejezet van hátra a regényemből (igen rövid fejezetek, szóval cirka 40-50 000 karakter hiányzik), és nagyon belelendültem. Tegnap tartottam is egy rövid szünetet, nem írtam egy betűt sem, mert hagynom kellett Fredet, hogy kukázza össze az agyamból a hiányzó láncszemeket (!képzavar!). Mar reggel végre átadta a javaslatcsomagját, amit beépítettem a vázlatomba.

Ha minden jól megy, ma este ismét írok. Jön a finálé, jaj, de jó! Nem lesz hosszú regény, kb 450K karakter. De, remélem, kellően tömény.

Közben pofozgatok néhány régebbi novellát, de olyan sok értelme nincs. A kaki cukrozva* is rossz izű marad

Elalvás előtt pedig sorozattal hülyítem magam, most éppen a Defying Gravity c. sci-fivel, amiről Sheenard is írt hosszasan. Egyelőre nem kapott el az űrláz, de remélem, hamarosan beindul.

Kéne olvasnom Pratchett új könyvét, de… idő kellene hozzá, az meg kevés van.

Sebaj! Remélem ez az ősz is termékeny lesz (legalábbis úgy vettem észre, hogy ősszel és tavasszal tudok értelmesebbeket alkotni. Gondolom azért, mert akkor kiegyensúlyozottabb az ember élete. Vagy unalmasabb. Nézőpont kérdése

* Erről eszembe jutott az a vicc, hogy:

Porszívóügynök bemegy a nőci lakásába, és szó nélkül egy talicska trágyát a szoba közepére önt, a csodaszép perzsaszőnyegre.

Ügynök: - Hölgyem! Ez itt a SzuperHiper 2000-es porszívó! Ilyet még nem látott! Ez mindent felszív! Csodálatos! Eszméletlen! Nem fog hinni a szemének! Káprázatos! Ajánlok önnek egy fogadást: ha nem szívja fel ez a porszívó egy perc alatt ezt a talicska trágyát maradéktalanul és szagmentesen, én magam fogom felenni a szőnyegről!

A nőci vállat von, és a konyha felé indul.

Ügynök: - Hé, most meg hova megy?

Nő: - Porcukorért. Már egy hete nincs áram.