szép és nehéz ::: Sümegi Attila jegyzetei

Szépen haladok az SF-het is súroló könyvemmel (jelen munkacím: Palackposta), és meglehetősen élvezem az írást, ugyanis már a kezdet kezdetén alkut kötöttem Freddel. Tudjátok, ő az a manó az agyamból, aki a tudatalattimban lakik, és mindig egészen váratlan pillanatokban (többnyire a vécén) bedob egy ötletet.

Már a regény tervezésekor sejtettem, hogy kevés az, amit vázlat gyanánt az üres vászonra hányok, ezért végig motoszkált bennem, hogy fel kéne még dobni valamivel ezt az egészet, de nem tudtam, mivel és hogyan. Sebaj, nekiálltam írni, és milyen jól tettem! Fred hülyébbnél hülyébb ötletekkel rukkolt elő, amelyeket más esetben elvetettem volna, de most igyekeztem beleilleszteni a kész mintázatba. És még eddig mindig sikerült! Hihetetlen, de működik!

Jól együttműködöm Freddel, hagyom, hogy jelezzen, meghallgatom, megvitatom vele a dolgokat. Néha írás közben is sugdos a fülembe, és… nos, Fred elég szexista, elég perverz, szeret álomképekben lebegni és mindenféle szimbólumokkal dobálózni.

Már az elején bedobott egy szimbólumot, amiről nem tudtam, hogy mi a célja, de folyton előhozakodott vele, olyannyira, hogy a regény közel fele ráépül. Rizikósnak éreztem így belevágni az írásba, mert mi van, ha Fred téved, és ezek az ötletek nem állnak össze egésszé, de nem így történt. A szimbólum írás közben értelmet nyert, új dimenziót adott az egész regénynek, kiegészítette. Igaz, ami igaz, el is tolta az arányokat, ezért most azt kell mondanom, hogy jelen pillanatban az Élet Értelme helyett egy intergalaktikus románcról írok.

De még csak a sztori negyedénél tartok, és tudom, hogy Frednek sok-sok ötlete lesz még.

Én meg hagyom magam.