szép és nehéz ::: Sümegi Attila jegyzetei

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse: ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

(József Attila, 1937)

 Stimmel, annyi különbséggel, hogy nem szoktam kávéházi szegletekben verseket írni, viszont valóban gyorsan elszelelt ez a 32, és valóban nem volt még havi 200(ezer). Lehettem volna oktató, hiszen jelentkeztem töri-magyar szakos bölcsésznek, de aztán nem sikerült, és nem erőltettem. Nem Szegeden, de Veszprémben eltanácsoltak Informatika szakról az analízis nevű tantárgynak köszönhetően.

A többi egyáltalán nem stimmel, de attól még nagyon szeretem ezt a verset. És örülök, mert megértem, hogy most magamnak is elmondhatom.