szép és nehéz ::: Sümegi Attila jegyzetei

Múlt hét csütörtök óta itthon vagyok. Két hete kezdődött a dolog egy tenyérnyi égő, viszkető felülettel, ami kiütésszerű dudorokkal folytatódott, aztán az érzés átterjedt az egész jobb oldalamra. Övsömör.

Nofene. Olyanom se volt még. A doki kiírt egy hétre, és elég sok gyógyszert beszedetett velem. Meg B vitamint, mert ez a vírus az idegekben bújik meg. Egyébként ugyanaz, mint a bárányhimlő vírus, szóval kisgyerekek reszkethettek tőlem!

Igyekeztem hasznosan tölteni az időt, gondoltam, itt a lehetőség, hogy haladjak a Palackposta című, pszeudo-SF regényemmel (korábban Szabó Laciként hivatkoztam rá). Most az utolsó szálon dolgozom, ma elértem a 400.000 karaktert, még kb. 50-80 000 várható.

Vagy életem eddigi remekművét írom, vagy egy rakás barnaságot, egyelőre nem tudom eldönteni. Röhej, de tényleg nem tudom. Egyszer így érzem, egyszer úgy. Talán az zavar, hogy hagyom, hogy a tudatalattim döntsön helyettem. Én meg hallgatok rá, és néha nagyon idétlen összefüggéseket fedezek fel.

Na mindegy. Szóval még egy-két hét és készen leszek vele, aztán megy pihenni. Talán egy-két hónap múlva már én is jobban rá tudok látni.

Filmeket is néztem ez idő alatt, jókat meg rosszakat is, most nem írok ismertetőt róluk. És persze olvasni is akartam, de néhány Bradbury novellánál nem jutottam többre. Sajnos.