szép és nehéz ::: Sümegi Attila jegyzetei

Még mindig a szinopszist írom, és bizony most először meggyűlt a bajom azzal a bizonyos közepével. Pedig azt hittem, ez csak olyan legenda

Mindenütt azt olvasni, hogy a regények közepe macerás. Mert az ember kitalálja a karaktereket, bemutatja őket, megadja a kezdeti lökéseket, és kész az eleje. Aztán jó esetben az is megvan, hogy hova kell ennek az egésznek kifutnia, és fejben kész is van a frenetikus, tűzijátékos vége-parádé

És a kettőt már csak össze kell kötni - gondoltam én. Amikor cetlikre firkálgattam a jeleneteket, és egymás mögé raktam őket, egész logikusnak tűnt minden. Ám most, amikor részletesebben belemerülök egy-egy jelenetbe, rá kell jönnöm, hogy nem is olyan egyszerű két jelenet egymás után fűzése. Nem lóghatnak a levegőbe, kell mindennek előzmény. Az egyik jelenetben A dolgot csinál a karakter, a másikban meg már B dolgot kell csinálnia… hogyan is jut el oda? ööööö….óóóóó….ááááááááÁÁÁÁÁÁ!

Ilyenkor jön az a rész, hogy oké, ezen még agyalni kell (félre a melót, sétálni egyet, elmenni a céges vécébe megvilágosodni…). És persze, hogy az eredeti terveket módosítani kell, plusz jelenetet kell beiktatni, és az A-B jelenetből máris A-B-C jelenet lesz (de volt olyan, ahol nézőpont cserével B-A lett a vége).

Na, de milyen jó, hogy szinopszist írok! Mert ezek nem a regényírás közepette buknak ki.

Gondolom én!

Majd meglátom!

Már a végét írom, a konfliktus élesedik, nagyon izgalmas (persze most még félek, hogy a közepe kellően izgalmas lett-e… túl kevesen halnak meg, szerintem… bár ez nem feltétlenül baj. Remélem :))

A hétvégén nem lazsáltam, hanem újfent felbuzdultam az Andeyaal címet viselő fantasy-maffiás regényemen. Előszedtem az Újév környékén felhalmozódott jegyzeteket, a karakterek leírását és a történet vázlatát (tudjátok, amit a kártyás módszerrel raktam össze).

Úgy döntöttem - Akito barátom példáját követve -, hogy részletes szinopszist írok. Részekre bontottam a történetet, a részeket meg jelenetekre, és nekiálltam, hogy minden jelenetet fölvázoljak néhány bekezdésben.

Azt hittem, unalmas lesz, de nagyon élvezem! Olyan, mintha gyorsított felvételen néznék meg egy filmet. Peregnek az események a fejemben, a párbeszédek kimaradnak, csak ilyesmiket írok, hogy Ronaldó elmondja, mennyire  szereti Dulcineát, és kész is. Mindenütt jelzem, hogy mi a célja a jelenetnek, ez főleg magamnak szól. Cél lehet, hogy bemutassunk egy karaktert, bemutassunk egy kapcsolatot vagy továbbgördítsük a cselekményt. Cél nélküli jelenetek nem kellenek. Továbábá azt is feltüntetem, milyen információt akarok megosztani a jelenetben az olvasóval, ami mondjuk a háttértörténetből  vagy a szereplők motivációjából származik.

Hasznos ez az egész abból a szempontból is, hogy  lássam, jó-e a jelenetek sorrendje, nem kell-e adott jelenetet szétszedni vagy több jelenetet összevonni. Úgy látszik, ez az én munkamódszerem.

Nem azzal van a baj, hogy ne tudnám másképpen megoldani. Írtam már kis vázlatból hosszú történetet. Annak is megvan a maga izgalma, amikor együtt fedezem fel a jövő eseményeit a karakterekkel. Csak akkor sűrűn kell megállni, elemezni az eddigieket, megnézni, hová vezet a jelen.

Itt ez a rész, a szinopszis írásánál kiderül, és amikor nemsokára leülök megírni a kész anyagot, már csak püfölni kell a billentyűzetet…

Ahogy azt Móricka elképzeli…

Gondolom, hiába írok le minden részletet, ha az adott szituációban a karakterem nekiáll mást csinálni… pff. Boríthatja az egészet Sebaj.

Ha már a karaktereknél tartunk:  nagy fejszébe vágtam a fámat (vagy fordítva), amikor úgy határoztam, hogy négy nézőpontot választok, négy főszereplőn keresztül mutatom be a család történetét. Természetesen van egy vezérszál, a többiek csak ehhez asszisztálnak, mégis kíváncsi vagyok, hogyan fogom megoldani a különböző jellemek ábrázolását.

Mára ennyi. Ha továbbhaladok, megosztom veletek a felgyülemlett tapasztalataimat. Oké?

Gazdasági válság ide, politikai helyzet oda, én rendületlenül tervezem az idénre tervezett új regényem!

Ami eddig kész van: főszereplők kidolgozása, első jelenetek fejben, tudom, hova akarok eljutni. A tényleges jeleneteket és történéseket pedig “új módszerrel” alakítom ki. Mármint a módszer nem új, csak az új, hogy így csinálom. Lehet, hogy kiderül, nem is tetszik nekem ez  fajta történet tervezés, de egyelőre érdekes és élvezem.

A lényeg: ahogy eszembe jut egy lehetséges jelenet, konfliktus, akármi, leírom egy kártyára (post it-et használok). Egyelőre még csak a kártyák gyűjtögetése folyik. Amint kifogytam a hirtelen ötletekből, megpróbálom sorba rakni a kártyákat. Ebben a fázisban reményeim szerint kiderül, melyik jelenet feleslges, melyik jelenethez kell még felvezető vagy levezető jelenet, vagy éppen mely jelenetek összevonhatók. A Vissza a jövőbe forgatókönyve is így készült, úgyhogy annyira nem lehet hülyeség

Minden másban egyébként erősen támaszkodom Egri Lajos: A drámaírás művészete c. könyvére, és egyelőre hasznosnak bizonyul, sok olyan dologra rávilágított, amire nem is gondoltam volna.

A lényeg: a karakterek már élnek a fejemben (még nem indultak el önálló útra, de már lélegeznek, mocorognak, hamarosan felébrednek), és érzem, a történet megéri, hogy leírjam.