Salsa tánchétvége
Húúú, de fáradt vagyok. Olyan izmaim sajognak, amelyekről eddig semmit sem tudtam. Főleg azt nem, hogy léteznek…
Szombat hajnalban indultunk Szegedre, hogy időben odaérjünk a Dolce Dance salsa hétvégéjének első megmérettetésére. Reggel kilenc: stílus óra. Fiúk, lányok külön, és indult a vállrázás, izoláció, keresztlépés, pontozás, szlájd, raunde+lábrázás. Komplett sort tanultunk meg, benne hasznos elemekkel. Olyan frankón leizzadtam (nem éppen az a táncos alkatú fiú vagyok (még!!!)), azt hittem, nem fogm túl élni a napot
Két óra között parkban henyéléssel töltöttük az időt.
A következő session már salsa figura óra volt. Amikor megláttam az első elemet, azt hittem, viccelnek az oktatók. De nem. És a végére nemcsak azt, hanem két másik figurát is elsajátítottunk. Érdekes volt, hogy az ország minden tájáról érkezett táncosok mennyire összhangban voltak, amikor ruedában táncoltunk (magyarul: körben, párváltós táncban).
Ezután elfoglaltuk a szállásunkat, zuhany, pihi, és irány Szeged belvárosa. Igencsak megéheztünk már. A villamoson összefutottunk egy főpincérrel, aki lelkesen megmutatta nekünk az egyik belvárosi pizzériát. Valóban jó volt a kaja, lecsúszott egy sör is pálinkával és a végén kaptunk grátisz tiramisut, mert a feleségem pizzája elég sokat késett. (jól jártuk, na :))
Lassan be is esteledett, úgyhogy indultunk az esti buli helyszínére. Nagy terem: salsa, kis terem: retro buli. A pultnál korrekt árak. Letelepedtünk egy asztalhoz, közel az erkényhez, és lestük, hogyan táncolnak a haladók. Nos, jól
Igazi kubai hangulatot varázsolt a Cuba Ritmo Duo párosa, egy kis cha-cha-chát is tanítottak. Volt torta is, és tombola, amin cédét nyertünk. És persze táncoltunk rengeteget, a fejkendőmből csavarni lehetett a vizet (csavartam is).
Hajnali kettő - csicsika (nem kellett altatni)
Másnap reggel csak bemelegítés árán tudtam kikelni az ágyból… Reggeli a Boci tejivóban (pepperónis omlett), aztán fél tízkor megint figura óra. Ez még jobb volt, mint az előző, talán a tanárok miatt, talán a figurák miatt. Aztán fagyiztunk egyet a belvárosban, és mentünk bachata órára. Az alapokat újra átvettük, tanultunk két figurát.
A nap (vasárnap) záró órája a reggaeton volt, ahol ugrabugráltunk vad ritmusokra, tekertük a csípőnket és a vállunkat. Majd megdöglöttem
Záróakkordként egy hatalmas ruedát nyomtunk a parkban.
AztánBoci tejivóban szilvás gombóc (mert megérdemlem), és hazaautózás.
Boldog mosolyunkat csak egy valami törte le: amíg távol voltunk, valami rejtélyes okból kifolyólag lekapcsolt (vagy lekapcsolták) a villanyóra. A mélyhűtő kiolvadt.
Ennyi